Üdvözlünk kedves Vásárló!
Ne hagyjatok ki semmiből!


Ratchet and Clank - Crack in Time előzetes

1235


Az Insomniac Games még a PlayStation 2 korszak elején, 2002-ben jelentkezett először a Ratchet and Clank című játékkal, amely kritikai elismerést és üzleti sikereket egyaránt elért, még ha nem is tartották soha a legjobb játékok között számon. A platform-elemeket, a lövöldözést, a sok választható fegyvert, és az átvezetőkre jellemző szarkasztikus humort annyira jól kitalálták, hogy ez a váz megmaradt később, egyfajta alapként a később szinte évről évre megjelenő Ratchet folytatásokban. A csapat kisérletezett az online arénaharcokkal is PlayStation 2-n, mielőtt otthagyta volna a platformot, és immáron PlayStation 3-ra folytatódott a sorozat.


A Ratchet and Clank: a Crack in Time ott folytatódik, ahol az első PS3-as rész és a Quest For Booty abbamaradt: Clank és Ratchet útjai ideiglenesen szétváltak, akaratukon kívül: itt egészen új ellenfelekre és régi, visszatérő fázisban leledző főgonszokra lehet majd számítani, akik többek között az időutazás titkát is megfejeteni készülnek: ugye mondanunk sem kell, hogy ez miért is lesz nagyon rosz mindenkinek. A történet tehát folytatásnak számít, a játékmenet pedig ennek megfelelően az elődök némileg kibővített, módosított változata lesz. Új fegyverek is akadnak a kezünkben, és továbbra is vegyesen kell majd ugrálós, mászkálós kihívásokat megoldani a sok ellenfelet ránk zúdító részek mellett – plusz , ezúttal nem csak magunk dönthetjük el, hogy melyik bolygóra megyünk tovább, de közvetlenül irányíthatjuk is az űrhajót, ezzel titkos zónákra, egyébként nem kötelezően megoldandó feladatokra bukkanva.



 A fejlesztők tehát ügyesen mondták fel a leckét ezúttal is, az “ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani” elvet követve bővítették, de alapvetően megtartották az elődök stílusát. Grafikailag is ezt lehet elmondani leginkább a játékról: továbbra is hihetetlenül szép összhatás tárul a játékosok szeme elé, és továbbra is vannak hatalmas pillanatok a játékban – a tíz évvel ezelőtt térhódítását elkezdő 3d-s cg rajzfilmek minősége már egyáltalán nincs messze.

A Ratchet and Clank: Crack in Time egészen kellemes fogadtatásban részesült azoktól, akik hozzáfértek a játék tesztelhető változatához: a stílusban továbbra is egy egyedi kinézetű, nagyon becsületes hosszúságú játék érkezett meg az új Ratchet személyében. Egyetlen hiányosság róható fel neki komolyabban, az pedig a multiplayer teljes mértékű hanyagolása, ami érthetetlen abból a szempontból ,hogy már a ps2-es elődben is volt online multit lehetővé tevő opció... Ettől eltekintve azonban kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlható, tartalmas, bámulatosan kinéző, szatírikusan vicces játékról van szó - rajongóknak kihagyhatatlan, de mások is nyugodtan belekóstolhatnak.


Ratchet & Clank: A Crack In Time

Típus
: Akció/Platform
Korosztály: 7+
Játékidő: 15+ óra
Multiplayer: Nincs
Kiadó: Sony
Fejlesztő: Insomniac Games

Megjelenési dátum: november 4.

Ár: 12.990 Ft
Adatlap

Felkeltettük az érdeklődését a játék iránt? Akkor érdemes ellátogatni annak adatlapjára, és előrendelni azt: az előrendelőinknek INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁST biztosítunk. A Ratchet and Clank : A Crack in Time november első napjaiban érkezik, csak és kizárólag PlayStation 3-ra. 

(Frissítés, 2009 november 5: Az előrendelés lezárult, a játék megjelent.)


Vissza
Nyomtatható verzió

|
2009-10-26 11:28:01
{{product.discount_percent}}%
{{product.popupTxt}}
+ AJÁNDÉKKAL
{{product.discount_percent}}
Eredeti ár:
{{product.orig_price}} Ft
Bruttó ár:
{{product.current_price}} Ft
{{product.current_price}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Érkezés:
{{{product.arrive_date}}}
Korábbi megjelenés:
{{product.release}}
Megjelenés:
{{product.release}}
 

Kosár tartalma: 0 tétel

Összérték: 0 Ft

www.konzolokszervize.hu
oldal tetejére