Üdvözlünk kedves Vásárló!
Ne hagyjatok ki semmiből!


Megérkezett a Sonic Colours: ismertető!

1634
SONIC COLOURS
(Sega, Nintendo Wii, 2010)

Az 1990-es években megalkotott Sonic a korai egészen elképesztő sikerek után picit elvesztette az irányt, és miközben nagy riválisa, Mario könnyedén átugrott a három dimenziós világba, addig Sonicnak gondot okozott ez a váltás. Talán csak a Sonic Adventure második része volt az, ahol egyértelműen jól irányítható, igazán egyedi és tartalmas három dimenziós Sonic játékot sikerült elkészítenie a fejlesztőknek - azóta pedig kivétel nélkül minden próbálkozás valamilyen negatív elemet is tartalmazott, legyen szó újfajta Sonic-segítőtársakról (mint a 2006-os Sonic The Hedgehog különös új sündisznói), vagy felesleges lassított elemekről (mint "vérsündisznó" elem a legutóbbiban). A Sega ezúttal úgy döntött, hogy a legfontosabb természetesen a száguldás, és egy az asztali konzolokon csak és kizárólag Nintendo Wii-re készülő játék fejlesztésébe fogott.

 
A Sonic Colours egy három dimenziós Sonic játék, ahol a hangsúly teljes egészében Sonicon lesz és a száguldáson - ezúttal tehát elfelejthetjük Shadowt, Knucklest, vagy éppen Tailst - nem lesz lassabb, más karakterrel való mászkálás. A fejlesztők azonban továbbra is úgy érezték, hogy valamivel meg kell zavarni az állóvizet, valahogyan variálni kell a játékmeneten: ez pedig a Wispek bevezetésével meg is történt. A Wispek különleges életformák, akiknek biztonsága veszélybe került, és most Sonicon a sor, hogy megmentse őket. Cserébe azonban ezek a lények energiájuket ideiglenesen Sonicra ruházzák át - így a kék sündisznó nem kevesebb, mint nyolc extra képességhez juthat hozzá az éppen aktuális Wisp színétől függően. Megnövelt sebesség, lézer formában elektromos hálózatokon közlekedő Sonic, megnövelt magasságokba ugrás, a földbe ásás képessége, kapcsolók használata - még sorolhatnánk, de a nyolc különböző és teljesen egyedi képesség mind-mind egy-egy plusz elemet ad hozzá a játékhoz, amit így sokkal változatosabbnak találhatunk majd, mintha csak Soniccal mászkálnánk a megszokott módon. Ami változatlan, az az elképesztő, a Nintendo Wii képességeit maximálisan kihasználó grafika, a pörgős és gyors játékmenet, és az irányítás szabadsága. Ebben a játékban ugyanis használhatjuk a Wiimote-ot, használhatjuk a Classic controllert, vagy éppen a GameCube irányítónkat - kinek melyik fekszik jobban. A Sonic Colours már megjelent és kapható üzletünkben személyes átvétellel, vagy megrendelhető a játék adatlapján, házhozszállítással - jöhet a száguldás!



Vissza
Nyomtatható verzió

|
2010-11-15 11:58:46
{{product.discount_percent}}%
{{product.popupTxt}}
+ AJÁNDÉKKAL
{{product.discount_percent}}
Eredeti ár:
{{product.orig_price}} Ft
Bruttó ár:
{{product.current_price}} Ft
{{product.current_price}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Érkezés:
{{{product.arrive_date}}}
Korábbi megjelenés:
{{product.release}}
Megjelenés:
{{product.release}}
 
Árukereső.hu Árukereső.hu
www.konzolokszervize.hu
oldal tetejére