Üdvözlünk kedves Vásárló!
Ne hagyjatok ki semmiből!


New Super Mario Bros Wii előzetes, előrendelés

1304
Címkék: Super Mario (6),


A Nintendo legnagyobb aranytojást tojó tyúkja minden kétséget kizárólag Mario. Az olasz vízvezetékszerelő figurája a NES korszakban vált igazán népszerűvé, nem csak egy nagyon hűséges rajongótábort kialaktíva ezzel, de gyakorlatilag a Nintendo erőfeszítéseinek és játékainak köszönhettük azt is, hogy egy időszakban mindenki platformjátékot (“ugrabugrálós játék”) akart készíteni. Több sorozat emelkedett ki az átlagból ekkoriban, de a legjobb játékok magasan a Nintendo Super Mario Bros-ai voltak, akár legyen szó az első, a különös második, vagy a legendás harmadik részről – ez a tendencia pedig a SNES-es Super Mario World-el folytatódott. Mindenki tudta: ha Mario neve szerepel a játékban, akkor ott abból semmi rossz nem sülhet ki – ezeket a játékokat pedig nagyon sokszor újra lehetett játszani a mesterien elkészített pályák és nehézség miatt. Klasszikus darabok ezek, amelyekhez a mai napig vissza lehet nyúlni.

A Nintendo 64 megjelenésével ez a trend megváltozott, hiszen Mario is átköltözött a három dimenzióba. A játék minőségéhez kétség sem férhetett, és mindenki odáig volt a dologtól, de ugyanaz a több tízmilliós játékosbázis, aki a régi, két dimenziós Mario játékokkal játszott, már a stílus miatt sem találkozott, nem találkozhatott ezzel a játékkal. A kvázi sikertelen GameCube és a veszettül nehéz Super Mario Sunshine és a Wii-s Super Mario Galaxy további remek játékoknak számítottak, de egy két dimenziós, balról jobbra haladós Mario sikerét nem közelíthették meg. Persze ezt látta, tudta a Nintendo is, és ezért született meg korunk legnépszerűbb gépére, a Nintendo DS-re a New Super Mario Bros, ami szerethető stílust, viszonylag könnyű pályákat, és akárhányszor újrajátszható játékot jelentett. A siker nem maradt el, az NSMB pedig az egyik legnépszerűbb DS-es játékká vált. Ennek lassan több, mint négy éve, a Nintendo pedig újra leporolta a címet – itt van a New Super Mario Bros Wii, amely az asztali konzolra jelenik meg DS helyett, de marad a két dimenziós, balról jobbra haladós játékmenet. Csak klasszikusan. 


Újítások? Naná. A New Super Mario Bros Wii a DS-es előd “közvetlen folytatása”, így a teljesen új pályák és az azóta hozzáadott új powerupok (a méretnövelő gombát, a tüzes lövést lehetővé tevő virágot, a sérthetetlenséget biztosító csillagot mindenki ismerheti – most ezekhez újak is csatlakoznak) mellett egyszerre NÉGY JÁTÉKOS játszhat majd a játékkal – Mariot, Luigit és két Toad-ot irányítva. A karakterek segítik egymást, vagy néha akadályozzák, és emellett együttműködésre is szükség lesz – ha valaki például meghal, akkor a képernyőre úgy térhet vissza, hogy a buborékát kipukkasztja egy másik játékos. Sajnos túlságosan sokat nem tudunk erről a játékmódról, a Nintendo ugyanis nagyon szűkmarkúan bánik az információkkal – az egyetlen bónusz, amit közöltek, hogy visszatérnek a Yoshik, akiknek a hátára pattanva nagyobb sebességgel közlekedhetünk, és olyan helyekre juthatunk el, ahová azelőtt nem sikerült volna.

Sokan gondolják úgy, hogy a Nintendo visszamaradott tecnhológiát használ, és túlságosan sok epizódot ad ki egyes sorozataiból: van azonban valami, amit még ők sem támadhattak meg eddig: a mászkálós Mario játékok. Ezek mindig, a sorozat kezdete óta kivétel nélkül a legjobb minőséget képviselő játékok voltak, forradalmárok, úttörők: semmi okunk nincsen azt feltételezni, hogy a húsz éves trend most, 2009-ben fog megszakadni. Érdemes lesz tehát figyelni, és várni: november végén (huszadikán, hogy pontosak legyünk) a várakozásnak vége szakad, és mindenki kicsit gyerekké válhat, ahogy egy újabb Mario platformjátékot vehet a kezei közé.

A New Super Mario Bros Wii megjelenési dátuma Európában november huszadika - előrendeléseket pedig mostantól veszünk fel a játékra. Előrendelni márpedig érdemes, mert ezzel nem csak a megjelenés napján vagy másnapján megkaphatod a terméket, de ingyenes házhozszállítást is kínálunk előrendelőinknek. A játék csak a Nintendo Wii konzolra jelenik meg novemberben, 13 ezer forintos áron. Az adatlap ERRE található.

Vissza
Nyomtatható verzió

|
2009-09-30 16:51:09
{{product.discount_percent}}%
{{product.popupTxt}}
+ AJÁNDÉKKAL
{{product.discount_percent}}
Eredeti ár:
{{product.orig_price}} Ft
Bruttó ár:
{{product.current_price}} Ft
{{product.current_price}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Érkezés:
{{{product.arrive_date}}}
Korábbi megjelenés:
{{product.release}}
Megjelenés:
{{product.release}}
 

Kosár tartalma: 0 tétel

Összérték: 0 Ft

www.konzolokszervize.hu
oldal tetejére