Üdvözlünk kedves Vásárló!
Ne hagyjatok ki semmiből!


E3 2012: Microsoft konferencia - a szoftveres újdonságok

1258
Ahogyan azt az elmúlt években már megszokhattuk, úgy ezúttal is a legnagyobb konzolgyártók konferenciáival kezdődött el az idei Electronic Entertainment Expo. A sort idén a Microsoft nyitotta. A játékkínálatot EBBEN a hírben megtalálhatjátok - ez a hír inkább a szoftveres újdonságokról szól.

Sokan várták, hogy a Microsoft egy teljesen új konzolt mutasson be az idei Electronic Entertainment Expo alatt - erre azonban még nem került sor. Ez persze nem jelentette azt, hogy a cég egy helyben állta: teljes erőbedobással azon van a redmondi óriás, hogy az Xbox 360 egyre több szolgáltatást nyújtson maximális minőség mellett. Sajnos azt meg kell jegyeznünk, hogy mivel egy amerikai rendezvényről van szó, így természetes, hogy a helyi funkciók kerülnek leginkább bemutatásra, az európai, és főleg a magyar játékosok számára a filmnézegető, zenés szolgáltatások és az ezek köré épített szociális funkciók továbbra sem elérhetőek.

A Microsoft által bemutatott legújabb technológia egy applikáció, ami SmartGlass névre hallgat, és összeköti az iOS, Wp7 vagy Android eszközeidet az Xbox 360-al. Xbox 360-as filmezés közben például háttérinformációkat kaphatsz az éppen megtekintett tartalommal kapcsolatban, játék közben könnyedén tudsz elfogadni parti invite-okat, vagy beugorhatsz egy kis multizásba!

Mindezek mellett folyamatosan bővül a Microsoft digitális filmező és mozizó szolgáltatása: újabb és újabb kiadók csatlakoznak a kínálathoz, a következő időszakban végre teljes pompájában Kinect-kompatibilis formában lesz majd keresés a Bing-ben (és 12 új nyelv is érkezik majd) - és bemutatkozik az Xbox Music, ami egy teljesen új zenevásárlási felület lesz majd. Még az idei évben bemutatkozik végre a sokat hiányolt szolgáltatás is, az Xbox 360-as internetezést lehetővé tevő Internet Explorer Xbox 360-as verziója is - Kinect integrációval együtt, a lehető legkényelmesebb irányításért! 


Vissza
Nyomtatható verzió

|
2012-06-05 01:12:05
{{product.discount_percent}}%
{{product.popupTxt}}
+ AJÁNDÉKKAL
{{product.discount_percent}}
Eredeti ár:
{{product.orig_price}} Ft
Bruttó ár:
{{product.current_price}} Ft
{{product.current_price}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Érkezés:
{{{product.arrive_date}}}
Korábbi megjelenés:
{{product.release}}
Megjelenés:
{{product.release}}
 
Árukereső.hu Árukereső.hu
www.konzolokszervize.hu
oldal tetejére