Üdvözlünk kedves Vásárló!
Ne hagyjatok ki semmiből!


Witcher 2 Bővített Kiadás - előzetes, előrendelési akció

2071


A híres lengyel fantasy regénysorozat hőseit és történetét feldolgozó Witcher pécés szerepjáték-szériaként is igen sikeres és híres lett már két rész alatt: az első rész néhány éve hatalmas meglepetés volt, míg a tavalyi The Witcher 2: Assassin's of Kings sikeresen pörgette fel Ríviai Geralt kalandjait egy magasabb fordulatszámra - a játék pedig joggal pályázhatott sokaknál az "Év Játéka" címre, még akkor is, ha az év második felében megjelenő Skyrim a testre szabható hősök és a teljesen nyílt játékmenet miatt nagyobb felhajtással bírt, mint a Witcher. A The Witcher 2 most fut egy második kört, hiszen a fejlesztők régóta dolgoznak azon, hogy a játék teljes pompájában kerüljön át Xbox 360-ra.

A The Witcher 2: Assassins of Kings története egy roppant erőteljes gyilkossággal kezdődik: egy nagyhatalmú ellenfél Temeria királyát, Foltestet úgy öli meg pillanatok alatt, hogy nem más a testőre, mint a legendás - és sokáig halottnak hitt - Witcher, Ríviai Geralt. A nyomozás rögtön meg is indul Geralt és bajtársai által, akiknek viszonylag hamar rá kell döbenniük arra, hogy nagyobb erők lendültek mozgásba, mint azt korábban gondolták. A játékban gyakran szembesülünk majd különböző konfliktusokkal, ahol mi dönthetjük majd el, hogy mely oldal nézőpontját tartjuk helyesnek, igaznak, és ennek megfelelően alakíthatjuk az eseményeket.



A játék több nehézségi fokozattal, az Xbox 360 változatba belepakolt bónusz tartalmakkal, extra küldetésekkel és új felfedezhető zónákkal, és persze a különböző befejezésekkel gyakorlatilag garantált, hogy ha megszeretjük a játékot, akkor hosszú, hosszú hónapokon át tudunk majd szórakozni vele. És hát miért ne szeretnénk meg? A Witcher 2 drasztikus fejlődésen ment át az első részhez képest, már ami a harcrendszert illeti: az alkímia, a Witcher varázsigék és a közelharc elegáns, ügyes kombinációja, és a sok-sok veszélyes ellenfél keveréke egy izgalmas, pörgős harcrendszert kínál, amit élvezetes lesz kitanulni - a nap végén pedig valóban úgy érezhetjük majd magunkat, hogy Geralttal együtt fejlődünk, és egyre többre vagyunk képesek.

A The Witcher 2: Enhanced Edition nem csupán egy szimpla Xbox 360-as port, némi hozzáadott tartalommal - de nem ám! A Witcher 2 tavalyi megjelenésekor híres volt arról, hogy bár viszonylag gyenge gépeken is elindult, azért mégis könnyedén két vállra fektette a legerősebb masinákat is a maximális beállításokon - ekkor a látványvilág annyira hihetetlenül szép volt, hogy egyetlen konzolos játék nem szállhatott vele szembe. A CD Projekt tehetséges fejlesztői szinte a lehetetlenre vállalkoztak, amikor a Witcher 2-t átalakították úgy, hogy Xbox 360-on is jól működjön: az új grafikus motor azonban csodák csodájára képes megőrizni az eredeti játék szépségét a konzolos verziók adta kényelem mellett. A fejlesztők nem csak a grafikát hozták át konzolokra, de változtattak az irányításon is, hogy ne legyen gond a kontrolleres irányítással: kézreálló, jól működő rendszer fogadja majd az Xbox 360-as játékokat ebben a verzióban.


Jól látható tehát, hogy egy igazán veszélyes kombinációról van szó: adott egy fergetegesen jó alapjáték, amit kibővítve, konzolra optimizálva, egy rakás bónusszal hoznak át Xbox 360-ra idén tavasszal - és akkor még nem is említettük az ajándékokat! A The Witcher 2 Bővített kiadása magyar felirattal, ajándék Witcher 2 pólóval, poszterrel és karkötővel (Konzolok Szervize ajándékcsomag) és ingyenes házhozszállítással jön - a játék megjelenése pedig április tizenhetedikén lesz esedékes. Kalandra fel: az elmúlt pár év legütősebb szerepjátéka végre Xbox 360-ra látogat!



Vissza
Nyomtatható verzió

|
2012-03-26 14:30:15
{{product.discount_percent}}%
{{product.popupTxt}}
+ AJÁNDÉKKAL
{{product.discount_percent}}
Eredeti ár:
{{product.orig_price}} Ft
Bruttó ár:
{{product.current_price}} Ft
{{product.current_price}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Érkezés:
{{{product.arrive_date}}}
Korábbi megjelenés:
{{product.release}}
Megjelenés:
{{product.release}}
 
Árukereső.hu Árukereső.hu
www.konzolokszervize.hu
oldal tetejére