Üdvözlünk kedves Vásárló!
Ne hagyjatok ki semmiből!


Tervezz Witcher 2 pólót előrendelőinknek

3266
A PlayON és a Konzolok Szervize - Game Studio közös pályázatot hirdet: tervezd meg a Konzolok Szervize – Game Studio Witcher 2 előrendelőinek pólóját, megkötések nélkül, kreativitásodra és internetes képforrásokra hagyatkozva! A pályázat egyetlen tartalmi követelménye, hogy a tervezett grafika vagy minta kapcsolódjon a Witcher 2 című játékhoz.



A nyerteseket szakmai zsűri választja ki, melynek tagjai hazai Gamer magazinok szerkesztői, illetőleg a PlayON és a Konzolok Szervize – Game Studio egy-egy képviselője. Az első helyezett nyereménye maga a játék Xbox 360-ra, és egy póló a saját maga által tervezett grafikával. A második és harmadik helyezett egy-egy, szintén saját tervezésű pólóval, valamint egy Witcher 2 ajándékcsomaggal lesz gazdagabb.

Ezen felül, ha a PlayON és a Konzolok Szervize – Game Studio képviselője megfelelő színvonalúnak találja az első helyezett tervét, az üzlet Witcher 2 előrendelői a dizájn alapján gyártott pólót kapják ajándékba. A szerencsés győztes az első helyezettnek járó jutalmon kívül egy 5000 Ft értékű vásárlási utalványt kap valamint övé a büszkeség, hogy a Konzolok Szervize – Game Studio Witcher 2 előrendelők az ő pólóját hordják!

Eredményhirdetés Március 30-án a PlayON (https://www.facebook.com/PlayON.hu ) és a Konzolok Szervize – Game Studio oldalain (https://facebook.com/konzolokszervize és https://www.konzolokszervize.hu ), illetőleg néhány Gamer magazin online felületein.

A szakmai zsűri tagjai:
  • Marco (GameChannel.hu)
  • Daks (Gamekapocs.hu)
  • mcmacko(Gamer365.hu)
  • Böjtös Gábor (Konzol Magazin)
  • Duncan (GameStar)
  • Kázmér Attila (Konzolok Szervize – Game Studio)
  • Csordás Gergely (PlayON)

A pályázat időtartama, leadással kapcsolatos információk:
  • A pályázati anyagokat március 25-én éjfélig kell elküldeni e-mailben, csatolmány formájában a következő címre: witcher2@playon.hu
  • Amennyiben a grafikai fájl meghaladja a 10 Mb-os méretet, fájlmegosztó használata szükséges és e-mailben csak a linket kell elküldeni
  • Minden jelentkező értesítő válasz levelet kap munkájának beérkezéséről, amennyiben ez nem történik meg jelentkezése érvénytelen!

Formai és tartalmi követelmények:

  • Minimálisan A4-es méretű grafika, legalább 150 dpi felbontással
  • A grafikát digitális transzparens hátérrel kell exportálni bármely erre alkalmas formátumban (pl.: .tif, .PSD, .png, stb.)
  • Póló-látványterv, amelyen jól láthatóan és egyértelműen látszik, hova kerülne a pólón a tervezett grafika
  • A póló és a grafikus minta színei mind szabadon választhatóak
  • Felhasználhatóak olyan interneten található grafikai anyagok, melyek nem esnek más magánszemély jellegű művész szerzői jogának védelme alá

Nyeremények:

1. helyezett:
  • Witcher 2 Bővített Kiadás Xbox 360-ra
  • Saját maga által tervezett póló választott méretben
  • Amennyiben a zsűri megfelelőnek ítéli a grafikát akkor ez a design fog szerepelni az előrendelői ajándék pólón a Konzolok Szervize – Game Studio-ban, így ő kapja az 5000 Ft értékű vásárlási utalványt is melyet levásárolhat az üzletben egy éven keresztül bármire, online rendeléssel vagy személyesen egyaránt.

2. helyezett:
  • Saját maga által tervezett póló választott méretben
  • Witcher 2 ajándékcsomag

3. helyezett:
  • Saját maga által tervezett póló választott méretben
  • Witcher 2 ajándékcsomag


A jelentkezés feltétele:
  • Megfelelő pályázati anyag leadása a formai és tartalmi követelményeknek megfelelően
  • A pályázati anyag leadásával a jelentkező beleegyezik, hogy a leadott anyagot a PlayON és a Game Studio változatlan formában bármilyen felületen, megkötések nélkül szabadon felhasználja.


Vissza
Nyomtatható verzió

|
2012-03-14 15:33:50
{{product.discount_percent}}%
{{product.popupTxt}}
+ AJÁNDÉKKAL
{{product.discount_percent}}
Eredeti ár:
{{product.orig_price}} Ft
Bruttó ár:
{{product.current_price}} Ft
{{product.current_price}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Érkezés:
{{{product.arrive_date}}}
Korábbi megjelenés:
{{product.release}}
Megjelenés:
{{product.release}}
 
Árukereső.hu Árukereső.hu
www.konzolokszervize.hu
oldal tetejére