Üdvözlünk kedves Vásárló!
Ne hagyjatok ki semmiből!


Alan Wake infók, megjelenési dátum és új trailer

736

A Remedy által hosszú évek óta fejlesztett thriller és akció-elemeket ötvöző Alan Wake megjelenése egyre inkább közeledik. A csak és kizárólag Xbox 360-ra megjelenő játék nemrég megkapta a megjelenési dátumát - a csapat pedig néhány napja jelentette be, hogy sikerült befejezni a játékot, amit már el is kezdtek sorozatgyártani, hogy a megjelenésre a boltokba kerülhessen. Az Alan Wake Európában ráadásul a Microsoft döntése miatt a vártnál egy héttel korábban, május tizennegyedikén (05.14) fog megjelenni az eddig várt május 21.-e helyett.



A várakozás tehát egyre könyebb, hiszen nem csak hogy tudjuk végre, hogy valóban elkészült a játék, de a megjelenés is itt van nagyjából öt hét távolságra. A fejlesztők kiadtak nemrég egy nagyon hangulatos mozgóképet, egy több mint három perces trailert, amiben összefoglalják (angolul persze), hogy mire lehet számítani: ha valaki szeretné megóvni magát a meglepetésektől, akkor nem biztos, hogy érdemes megnéznie az egyébként igencsak durva grafikát és hanghatásokat bemutató videót, mivel az eddigieknél jóval több új helyszín és esemény kerül benne bemutatásra. Nézzük a videót:



Vissza
Nyomtatható verzió

|
2010-04-09 15:06:33
{{product.discount_percent}}%
{{product.popupTxt}}
+ AJÁNDÉKKAL
{{product.discount_percent}}
Eredeti ár:
{{product.orig_price}} Ft
Bruttó ár:
{{product.current_price}} Ft
{{product.current_price}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Érkezés:
{{{product.arrive_date}}}
Korábbi megjelenés:
{{product.release}}
Megjelenés:
{{product.release}}
 
Árukereső.hu Árukereső.hu
www.konzolokszervize.hu
oldal tetejére