Üdvözlünk kedves Vásárló!
Ne hagyjatok ki semmiből!


Előrendelhető a Sleeping Dogs!

1105
Ki mondta, hogy nincsenek egyedi próbálkozások a jelenlegi konzolos játékfejlesztés egyre keményebb világában? Nos, az Eidos felvásárlása óta a nemzetközi porondon is egyre jobb fejlesztésekkel érkező Square Enix és a vancouveri United Front Games csapata valami elképesztően egyedi darabbal készül előrukkolni az ínyencségekre fogékony játékosok számára idén nyáron: augusztusban érkezik ugyanis a Sleeping Dogs.

   
A Sleeping Dogs nem más, mint egy nyitott világgal bíró akció-dráma stílusú játék, szigorúan a felnőtt korosztály számára: erőszak, kényes témák és egyedi, hihetetlenül jól kinéző megvalósítás egyaránt jellemző lesz erre a különleges játékra. A szerepjátékos elemeket, autóversenyzést és a stílusban már megszokott akciót ötvöző játék Wei Shen, a félig amerikai, félig kínai rendőr szerepébe bújtatja bele a játékosokat. Wei Shen egy komoly összeesküvés mélyére szeretne ásni, ehhez pedig minden tudására szükség lesz.

A fejlesztők elmondása szerint nagy hatással volt rájuk a harcrendszer kialakításakor a Batman: Arkham City - ennek pedig joggal örülhetünk majd, hiszen az Arkham City a jelenleg piacon lévő talán legjobb verekedős harccal szolgál a játékosok számára. A fejlesztés, a rengeteg változatos küldetés és a jó harc kombinációja joggal helyezheti a Sleeping Dogs-ot a várólisták élére - a Sleeping Dogs Xbox 360, PlayStation 3 és PC platformokon egyaránt elérhető lesz, augusztus tizenhetedikétől.



Vissza
Nyomtatható verzió

|
2012-06-18 11:58:57
{{product.discount_percent}}%
{{product.popupTxt}}
+ AJÁNDÉKKAL
{{product.discount_percent}}
Eredeti ár:
{{product.orig_price}} Ft
Bruttó ár:
{{product.current_price}} Ft
{{product.current_price}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Érkezés:
{{{product.arrive_date}}}
Korábbi megjelenés:
{{product.release}}
Megjelenés:
{{product.release}}
 
Árukereső.hu Árukereső.hu
www.konzolokszervize.hu
oldal tetejére