Üdvözlünk kedves Vásárló!
Ne hagyjatok ki semmiből!


Sims 3 kiegészítők és Sims Medieval kapható, kedvező áron!

2659


A Sims minden idők egyik legsikeresebb videojáték-sorozata, még akkor is, ha sokan egyáltalán nem is találkoztak magával a játékkal konzolos vagy pécés pályafutásuk alatt. Az Electronic Arts egyik legismertebb szériája gyakorlatilag a virtuális élet témáját dolgozza fel aranyos, szerethető módon: a játékos dolga a képernyőn lévő avatárjai életét menedzselni. Simjeink élete nem fenékig tejfel: betegségek, munkahelyi problémák, stresszek, dilemmák, örömök és jutalmak egyaránt megfordulnak életükben, nekünk pedig folyamatosan döntéseket kell majd hoznunk. Előléptetés vagy több szabadidő? Új bútor, vagy jobb kábeltévé előfizetés? Ahogy a Sims játékok fejlődtek az újabb és újabb részekkel, úgy került be a játékba egyre több lehetőség, a lakások külalakján egyre több mindent módosíthattunk, a szociális kapcsolatoknak a játékon belül is egyre nagyobb szerepe lett - és persze a grafika is rengeteget fejlődött.



Üzletünkben most megannyi SIMS 3-kiegészítő került be kedvező áron - a kiegészítők pedig lehetővé teszik azt, hogy az alapjátékban esetleg már alaposan megismert elemek teljesen új, a korábbinál változatosabb bővítéseket kapjanak - új bútorok, új munkák, új kihívások, új kalandok várnak majd Rád és Simjeidre! A kiegészítők minden esetben igénylik az alapjáték meglétét is, ezen felül pedig két teljesen eltérő árszabásban érkeznek - az egyik kategóriába a masszívabb, tartalmi szempontból vaskos kiegészítők tartoznak (ilyen például a bulizást bemutató és feldolgozó Leszáll az Éj kiegészítő, a kisállatok nevelgetését bevezető Házi Kedvencek kiegészítő, vagy a Vár a Színpad kiegészítő, amiben a showbiznisz korántsem egyszerű világába csöppenhetnek bele Simjeink.), a másikba pedig a tartalmi jellegű bővítések, ahol új ruhadarabok, luxuscikkek, még nagyobb építőelemek közül válogathatunk a játékban - ilyen a Királyi Lakosztály és a Luxus Lakás kiegészítő is.




Végül, de nem utolsósorban egy Sims mellékszál is kapható üzletünkben, ez pedig nem más, mint az egész Sim témakört a középkori kalandok idejére átemelő Sims Medieval, aminek lényege az, hogy a modern kor problémái helyett a jóval sürgetőbb jelleggel bíró középkori kalamajkák és örömök várnak majd Simjeinkre. A középkori Sims Medieval kifejezetten kedvező, 2600 forintos áron kapható - és érdemes megfontolni a nemesek életét és a kalózok kalandjait feldolgozó kiegészítőt is ehhez a játékhoz, ami szintén ilyen áron kapható üzletünkben, és Nobles and Pirates névre hallgat. Kalandra fel - ha korábban nem ismerted a Sims világát, akkor készülj arra, hogy a szabadidődnek búcsút is mondhatsz majd!



Vissza
Nyomtatható verzió

|
2012-06-01 13:47:06
{{product.discount_percent}}%
{{product.popupTxt}}
+ AJÁNDÉKKAL
{{product.discount_percent}}
Eredeti ár:
{{product.orig_price}} Ft
Bruttó ár:
{{product.current_price}} Ft
{{product.current_price}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Érkezés:
{{{product.arrive_date}}}
Korábbi megjelenés:
{{product.release}}
Megjelenés:
{{product.release}}
 
Árukereső.hu Árukereső.hu
www.konzolokszervize.hu
oldal tetejére