Üdvözlünk kedves Vásárló!
Ne hagyjatok ki semmiből!


F1 előzetes, előrendelési akció!

1671
Forma 1. Ez a sport nekünk magyaroknak sok más sportágnál is többet jelenthet. Bár magyar versenyzője a Száguldó Cirkusznak igen ritkán akadt, és a világbajnoki cím nem is lehetett távolabb akkor, azért a hungaroringi versenypályával sikeresen elhozta a sport hazánkba is a modern autóversenyek hangulatát a nyolcvanas évek végétől kezdve: az egyik legtechnikásabb pályát maguk a versenyzők is szeretik, s komoly fegyvertény az itthoni győzelem még most, 2010-ben is. Nem véletlen tehát, hogy a hazai videójátékosok hosszú évek óta várnak valami igazán jó Forma 1-játékra, ami esetleg több gépre is megjelenik - hiszen az utolsó a Sony 2006-os Formula 1 játéka volt, amit lehetett szeretni, lehetett gyűlölni, de mindenképpen hagyott kívánnivalót maga után. Négy év szünet után úgy néz ki, hogy a várakozásnak vége, hiszen a Codamasters fejlesztői szeptember végére igérik az F1 2010 megjelenését.



A Codemasters csapatáról sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy nem értenének az autós játékokhoz: szimulátorokkal kezdték a pályafutásukat a nyolcvanas-kilencvenes években, és bár az elmúlt néhány évben inkább árkád megközelítésű, könnyített irányítással bíró játékokat láthattunk tőlük, azért jól tudjuk, hogy a fejlesztők képesek realista, valóban nehéz és odafigyelést igénylő vezetési modellek létrehozására is. A cél az F1 kapcsán egyébként pontosan ez volt: szükség volt egy olyan játékra, a hosszú kihagyás után, amely nem csak hogy szórakoztat és rendesen feldolgozza az aktuális évadot, de elég széles közönséghez is el tud jutni, és az igazi, kemény játékmenetre vágyó rajongókat is ellátja majd megfelelő tartalommal. A Codemasters fejlesztői tehát az első bejelentések óta igyekeznek kihangsúlyozni, hogy dinamikus vezetési modell található a játékban, amely a megfelelő nehézségi fokozat esetén pontosan olyan, mint egy könnyed versenyjáték, a komolyabb szinteken pedig olyan, mint egy igazi, száz százalékos odafigyelést igénylő sport - a legkeményebb rajongók biztosan ezt választják majd. A játékba bekerül továbbá - persze csak gép ellen játszva, online módban nem - az idő visszapörgetésének lehetősége, aminek köszönhetően egy hosszú meccs végén nem fogunk fél óra hibátlan vezetést tönkretenni egy benézett kanyarral, és egy gombnyomás után máris a hiba előtt találhatjuk magunkat.



Na de egy játékban nem csak az irányítás az elsődleges, hiszen akármilyen is az, amint ráérzünk, nem szoktak a minőségibb játékokkal problémák lenni ebből a szempontból. A Codemasters fejlesztőcsapata nagyon odafigyelt arra, hogy az F1 2010 a Forma 1-es sportág pályán belül és pályán kívül látott világát is áthozza a konzolok által generált világba. A pályán: a realista és a versenymenetrendben szerepelő pályák alaposan lemodellezésre kerültek, és természetesen az idei versenyzők, az idei istállók kerülnek majd be a játékba. Nagyon kellett már egy jó időjárás is egy ilyen játékba, az F1 2010 egyik legnagyobb pozitívuma a dinamikusan változó időjárás: a felhős délutánon lezajló meccs alatt bármikor úgy dönthet az ég, hogy hatalmas mennyiségű vizet zúdít a játékosokra. Ezt megérzik a kocsik, és itt jön majd képbe a vizes aszfaltra, száraz aszfaltra, vagy éppen vegyes aszfaltra tervezett gumik használata közötti különbség. A pályán kívül pedig ahogy haladunk előre a karriermódban, úgy lesz a választott csapatunk egyre jobb, és persze évad közben is fejlődik a kocsi, a teljesítményünknek, a csapat gyenge pontjának, és a büdzsének megfelelően. Hogy nekünk is legyen beleszólásunk az irányvonalba, ahhoz arra lesz szükség, hogy a versenyeken a csapattársunknál jobban teljesítsünk, első számú pilótává lépve elő. Minden adottnak látszik tehát a remek Forma 1-élményhez: és természetesen nem hiányzik a játékból a mindennek hatalmas élettartamot, hosszú hónapokra elegendő szórakozást adó online játékmód, ahol másokkal mérhetjük össze tudásunkat a pályákon.


Jól látható tehát, hogy az F1 2010 a sportág kedvelőinek egy hiánypótló, hosszú időre elegendő szórakozást nyújtó darab lesz: brutális grafika a finomított EGO grafikus motor segítségével, valódi időjárás-változások, élethű vagy játékosbarát irányítás tudásunktól függően, online módok, a hivatalos csapatok, fejleszések, karrier-mód - minden megtalálható lesz a játékban, amit egy ilyen játéktól elvárhatunk. A Codemasters a jelek szerint igazi klasszikust készített - a végeredményt pedig szeptember végén próbálhatjuk ki, akkor fog ugyanis megjelenni a játék, Xbox 360-ra, PlayStation 3-ra és PC-re egyaránt. Előrendelni ezúttal is érdemes, hiszen nálunk a játékot előrendelők ingyenes házhozszállítást kapnak ajándékba!

F1 2010

Kiadó: Codemasters
Fejlesztő: Codemasters
Stílus: autóverseny
Online: van
Játékidő: 15-25 óra
Korosztály: 3 éven felülieknek
Megjelenési dátum: 2010.09.24

Előrendelés, adatlapok:
F1 2010 - PS3
F1 2010 - 360
F1 2010 - PC


Vissza
Nyomtatható verzió

|
2010-08-17 10:40:52
{{product.discount_percent}}%
{{product.popupTxt}}
+ AJÁNDÉKKAL
{{product.discount_percent}}
Eredeti ár:
{{product.orig_price}} Ft
Bruttó ár:
{{product.current_price}} Ft
{{product.current_price}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Érkezés:
{{{product.arrive_date}}}
Korábbi megjelenés:
{{product.release}}
Megjelenés:
{{product.release}}
 
Árukereső.hu Árukereső.hu
www.konzolokszervize.hu
oldal tetejére