Üdvözlünk kedves Vásárló!
Ne hagyjatok ki semmiből!


Fifa 10 Előzetes, Előrendelési akció

1479
Címkék: Electronic Arts (17), PC (110),
Tizenöt éve annak, hogy az Electronic Arts elkezdte az évről évre rendszeresen érkező FIFA sorozatot, amely elméletben és gyakorlatilag is az európai emberek által leginkább ismert és szeretett labdajáték, a futball videójátékos változata lett. Az első néhány részben lefektették az alapokat, majd az elmúlt másfél évtizedben megannyi grafikai motor lecserélés, apróbb és gigantikusabb változtatás után ott tartunk, hogy a FIFA sorozat majdnem minden nemzetközi eseményt, a legtöbb ország hazai bajnokságát, szinte az összes sportoló és csapat, kupa nevét felhasználhatja: ez a FIFA10-el sem lesz másként.

A Fifa évről évre megjelenő epizódjait eddig gyakran érte az a panasz, hogy nincs túlságosan sok változtatás az előző évi részekhez képest: a FIFA 10 az egyébként is kifejezetten jóra sikeredett kilencedik rész szinte minden hiányosságát kijavítani igyekszik – a legnagyobb változáson a menedzser üzemmód esett át. Teljes átalakuláson fog átesni a játékosok vásárlásának rendszere (náluk nem is annyira a pénz, hanem a nemzetközi meccsek lehetősége, a csapatban már megtalálható adott posztra szintén esélyes játékosok száma, a ligánk besorolása, és hasonlók döntenek majd) – és ennek megfelelően már a pénzügyi lehetőségeink sem lesznek annyira korlátozottak. Két külön költségvetés lesz, az egyik a játékosvásárlások számára félretéve, a másik pedig a folyamatosan jelentkező más kiadásokra: a nehézségi fokozat pedig azt határozza majd meg, hogy mennyire nagylelkű a vezetőség a kiadások limitjeinek meghatározásában. A játékosok fáradtsága nem lesz annyira veszélyes dolog, mint az elődben, a mesterséges intelligencia pedig az ellenséges klubboknál is ésszerűbben váltogatja majd a csapatokat. Finomodik a névgenerátor, és a spanyol harmadosztály játékosainak nevei végre nem fognak úgy kinézni, mintha egy angol kisváros lakóiról lenne szó – sokak nagy örömére. A változtatások persze nem csak a menedzser részleget érintik, hiszen a lehető legfrisebb adatokkal rajtol el a játék, a sorozatra már egy ideje jellemző módon a különböző kiadások más és más borítókkal jelennek meg: nálunk Rooney mellé Dzsudzsák Balázs fért el a címlapra, természetesen minden nemzeti kiadás a saját híresebb, ikonikusabb játékosait szerepelteti, Rooney mellett. 



A FIFA 2010-es kiadásának nincs annyira nagyon nehéz dolga, hiszen a formula, amit az elmúlt években sikerült tökéletesíteni, továbbra is remekül működik. Ha csak a játékosok és a csapatok adatbázisát frissítették volna, akkor sem lehetne okunk a panasztra, a játék több játékmódját érintő komoly változtatások listája, a még tovább finomított grafika, és persze a bővített, cserélt zenei kínálat is azt mutatja, hogy idén is nagyon jó lesz a FIFA aktuális epizódjával eltölteni az időt. 

FIFA 10 Előrendelési akció: 

Megjelenési dátum: 2009. 09. 30

Adatlapok:
Fifa 10 - PlayStation 3 (12,500 Ft)
Fifa 10 - PlayStation 2 (9000 Ft)
Fifa 10 - Xbox 360 (12,500 Ft)

Fontos: A JÁTÉK MAGYAR NYELVŰ!

Előrendelési akcióink keretein belül a játékot előrendelő vásárlóink INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSBAN részesülnek - az akció természetesen a készlet erejéig tart. Az előrendelés árát fentebb, az egyes platformok mellett láthatják - a rendelést magát a gép nevére kattintva lehet végrehajtani.


Vissza
Nyomtatható verzió

|
2009-09-16 14:43:57
{{product.discount_percent}}%
{{product.popupTxt}}
+ AJÁNDÉKKAL
{{product.discount_percent}}
Eredeti ár:
{{product.orig_price}} Ft
Bruttó ár:
{{product.current_price}} Ft
{{product.current_price}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Érkezés:
{{{product.arrive_date}}}
Korábbi megjelenés:
{{product.release}}
Megjelenés:
{{product.release}}
 

Kosár tartalma: 0 tétel

Összérték: 0 Ft

www.konzolokszervize.hu
oldal tetejére