Üdvözlünk kedves Vásárló!
Ne hagyjatok ki semmiből!


E3: Microsoft konferencia összefoglaló

1216
A Microsoft magabiztosan, egyértelmű céllal nyitotta meg az E3-at konferenciájával: a számok és statisztikák helyett végig a játékokra koncentráltak. A játékokra, amelyekből rengeteg volt, és a várakozásokkal ellentétben sikerült néhány komolyabb meglepetést is összehozni a konferencia ideje alatt! Lássuk, hogy miről is volt szó!

EXKLUZÍV JÁTÉKOK, BEJELENTÉSEK:

A Microsoft az elmúlt hónapokat úgy látszik, hogy azzal töltötte el, hogy gondoskodjon az Xbox One játékkínálatáról. Az idei év őszétől kezdődően igazán komoly választék vár majd az Xbox One konzol tulajdonosaira, legyen szó akár a belsőnézetes játékokról, az akcióról, vagy akár az autóversenyzésről is.

>> Halo-rajongók, figyelem: Jön a HALO Master Chief Collection! A játék rögtön négy játékot tartalmaz majd, 1080p felbontásban, 60fps mellett – a csomag része a felújított Halo1, a teljesen felújított Halo2, illetve az Xbox 360-as Halo3/4 páros is. A játékok megőrzik majd saját multiplayerüket, sőt: dedikált szervereket is kapnak, hogy az élmény a lehető legjobb legyen! Ha bármelyik korábbi Halo-multiplayer tetszett, és ismét visszatérnél hozzá, akkor pompás kalandokban lesz részed novemberben!


>> Nem a Halo az egyetlen franchise, ami ősszel tiszteletét teszi az Xbox One konzolon: itt van például az Xbox 360-ra és Xbox One-ra egyaránt megjelenő Forza Horizon 2. A konferencián az utóbbi verzióra koncentráltak: instant multiplayer, dinamikus időjárás, döbbenetesen szép grafika, nyílt tereken is zajló versenyzés...úgy néz ki, hogy az autóverseny szépen, finoman viszi tovább a Horizon 1-ben lefektetett új irányvonalat! Idén télen lesz Fable Legends béta is Xbox One-on, a játék egyedi ötvözete lesz a csapatalapú szerepjátékoknak, és a Dungeon Keeperben látott „akadályozd meg a hősöket” stratégiának – az biztos, hogy izgalmakban nem lesz hiány! Nem marad ki a buliból a Crackdown sem: ebből is készül egy teljesen új rész, kifejezetten az Xbox One képességeihez igazított játékmenettel és külsővel!



A külsős fejlesztők sem pihennek Xbox One-on, a Microsoftnak sikerült is néhány nagy durranást összehoznia a konferenciára. Itt van például Hideki Kamiya és a Platinum új játéka, a Scalebound. Bár csak egy CG trailert láttunk a játékból, az izgalom megalapozott: Kamiya még nem nagyon hibázott, hiszen olyan játékok köthetők a nevéhez, mint a Resident Evil 2, az Okami, a Devil May Cry, a Wonderful 101 és a Bayonetta! A másik nagy meglepetés a Phantom Dust visszatérése: az egyedi játékmenettel bíró Xboxos játék a rajongók nagy kedvence volt – most pedig úgy néz ki, hogy már Xbox One-ra készül a legújabb rész! A show egyik legviccesebb bemutatója a Sunset Overdrive volt, ami fricskát adott a vég nélkül érkező online lövöldözős játékoknak: egy biztos, ha a végleges játék is ennyire szórakoztató lesz, mint amit láttunk, akkor akár az Év Játéka díjakra is esélyes lesz majd az Insomniac fejlesztése! Végül, de nem utolsósorban nem feledkeztek el a Kinectes tulajokról sem: jön a Disney Fantasia, és egy új Dance Central is, hogy táncban és ritmusjátékban se legyen hiány ősszel!


MULTIPLATFORM JÁTÉKOK, TOVÁBBI BEJELENTÉSEK:

Persze nem szabad megfeledkezni arról, hogy nem ez az összes fejlesztés, ami Xbox One-ra érkezik! A show alatt szinte csak és kizárólag a legnagyobb nevek szerepeltek, már ami az AAA-játékokat illeti: a show például rögtön a Call of Duty: Advanced Warfare gameplayyel nyitott, ami Xbox-exkluzív DLC-vel jön majd idén ősszel! De nem ők voltak az egyetlenek: a Ubisoft által prezentált Assassin's Creed Unity döbbenetesen szép helyszíneket és játékmenetet (co-op!) mutatott a közönségnek – ha ez a végleges verzióban is ilyen marad, akkor lehet is pezsgőt bontani, mert megérkezett az új generáció! A CD Projekt Red a frissen megjelenési dátumot kapott Witcher 3: Wild Huntból mutatott be egy nehezebb harcot egy griff ellen, a Bioware pedig izgalmas új trailert hozott az őszi Dragon Age 3-ból! Szintén exkluzív DLC-vel és exkluzív bétával jön majd Xbox One-ra a 4v1 multiplayerre építő Evolve, a konferencia alatt pedig láthattunk egy hangulatos montázst is az Xbox One-ra készülő indie játékokból is! Végül, de nem utolsósorban bemutatkozott az új Tomb Raider játék is, a Rise of the Tomb Raider!


A Microsoft konferenciája nagyon tudatos, nagyon fókuszált volt, a cég üzenete a vásárlók felé most egyértelműen az volt, hogy eljött az ideje annak, hogy megvásárold ezt a konzolt, hiszen most már megállás nélkül érkeznek a brutálisan jó játékok a konzolra. A bemutatott játékok listáját és megjelenési dátumait elnézve ez az állítás abszolút igaznak tűnik!


Vissza
Nyomtatható verzió

|
2014-06-09 21:10:41
{{product.discount_percent}}%
{{product.popupTxt}}
+ AJÁNDÉKKAL
{{product.discount_percent}}
Eredeti ár:
{{product.orig_price}} Ft
Bruttó ár:
{{product.current_price}} Ft
{{product.current_price}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Státusz:
{{{product.status}}}
Érkezés:
{{{product.arrive_date}}}
Korábbi megjelenés:
{{product.release}}
Megjelenés:
{{product.release}}
 
Árukereső.hu Árukereső.hu
www.konzolokszervize.hu
oldal tetejére