Crackdown 2 előzetes, előrendelési akció!
Megtekintések száma:
107
2010-07-02 12:27:48
|
| Címkék: Crackdown (1), Xbox 360 (136), |
![]() |
![]() |
A Crackdown 2 ugyanott játszódik, ahol az elődje. Pacific City azonban mostanra korántsem az a város, aminek az első részben megismerhettük: a laborból kegyetlen zombivírus szivárgott ki, aminek természetesen néhány óra leforgása alatt áldozatul esett a város lakosságának jelentős része. Vérszomjas, gondolkodásra és pihenésre nem szoruló lények százai rohangálnak tehát szabadon a városban. A tíz évvel az első rész után játszódó folytatásban a túlélők egy része az Ügynökség ellen lázadó csoportot alakít, a céljuk pedig felszabadítani a várost, és megszabadítani azt a mutáns fertőzöttektől. Túl sok eséllyel így sem lehetne a fertőzöttekkel szemben indulni, egy technológiai áttörés és felfedezés azonban segít, hiszen a Project Sunburst lényege, hogy olyan fénybombákat gyártanak, amelyek a hétköznapi emberek számára teljesen veszélytelenek, a fertőzöttek azonban roppant mód érzékenyek rá. A játék egyik központi része azon generátorok megvédése lesz (és persze az oda való eljutással együtt), amelyek ezt a fegyvert energiával látják el - és minden negyedet szisztematikusan ismét körbejárhatunk majd. A Crackdown II ebből a szempontból nagyon is hasonlít elődjére: a folyamatosan fejlődő főszereplőnk mellett ugyanúgy szabadon bejárhatjuk a várost, és a világos, egyértelmű főcéljaink mellett azért megannyi egyéb feladat is vár majd a lelkes játékosokra. A fejlesztők a továbbfejlesztett grafikai motorra is büszkék lehetnek, amely megtartotta a képregényes stílust, mégis látványos, nagy méreteket mutat meg, és sok szereplőt pakol egyszerre a képernyőre, így ma is igen szépnek számít. A második részben sokkal nagyobb szerepe lesz továbbá a fejlesztéseknek is, az egyre komolyabb tulajdonságok elérésekor jóval látványosabb dolgokra leszünk képesek, mint az első részben. Visszatér majd a járművek vezetése is, ezúttal a komolyabb fenyegetések miatt jóval komolyabb járgányokat vezethetünk majd - csak tudjuk tartani a tempót.
![]() |
![]() |
A Ruffian Games által fejlesztett Crackdown 2 az eddigiek alapján tiszteletben tartotta az első Crackdown erényeit, és mindezek mellett igyekezett továbbfejleszteni azokat. Látványosabb grafika, nagyobb szabadság, több fejlesztési lehetőség, több fegyver, eszméletlen szituációk: akik az első részt szerették, jó eséllyel ezt is imádni fogják. Akik pedig nem ismerik...azoknak is lehetősége van belekóstolni a játékba, hiszen a hét közepe óta mindenki letöltheti az Xbox Live Gold és SIlver tulajdonosoknak is járó demóváltozatot, az ott elért achievementek egyébként automatikusan megnnyílnak majd előttünk, ha a teljes játékot megvásároljuk. A Crackdown 2 jövő hét végén, július kilencedikén jelenik majd meg, a játékot előrendelőink pedig ezúttal is INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁST kapnak tőlünk ajándékba. A Crackdown 2 csak és kizárólag Xbox 360-ra jelenik meg.
| Crackdown 2 Fejlesztő: Ruffian Games Kiadó: Microsoft Game Studios Stílus: sandbox akció Játékidő: 20+ óra Multiplayer: Van, online Életkor: 15 éven felülieknek Megjelenési dátum: 2010.07.09 Platform: Xbox 360 Adatlap, megrendelés: Crackdown 2 - Xbox 360 (Ingyenes házhozszállítással!) |
![]() |
Vissza
Nyomtatható verzió





.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)









